NŐI – FÉRFI csaták

Csodálkoztál már azon, hogy miért érzed néha úgy, hogy egyszerűen más nyelven beszéltek a pároddal? Talán már te is tapasztaltad az eltérő hozzáállást, ha mondjuk a pároddal közösen próbáltátok összeszerelni azt az átkozott IKEA-bútort, amit a hétvégén vettetek.

Ha igen, akkor már átélted azt a helyzetet, amikor két teljesen különböző gondolkodásmód egyszerre próbálja értelmezni az azonos problémát. Ez bizony komoly kihívás.

Ebben a cikkben egy izgalmas utazásra hívlak, amelyben felfedezzük a férfiak és nők közötti különbségek tudományát, és megnézzük hogyan segíthetnek ezek az eltérések valódi, mélyebb összhangot teremteni a kapcsolatodban.

A mai emancipált világban szeretjük azt hangoztatni, hogy mindenki egyenlő és egyforma. Igen, egyenlőek vagyunk, mint ember, és egyforma jogok illetnek meg bennünket. De ez nem jelenti azt, hogy egyformák vagyunk, vagy hogy egyforma dolgokat kellene megtennünk.

Igenis vannak különbségek a nők és férfiak között.

A fizikai felépítésben, külső megjelenésben ez elég nyilvánvaló. Kevésbé látványos, de eléggé köztudott, hogy a nők és férfiak agyi felépítésében is akadnak jócskán különbségek. (Például más az agykamrák mérete, fehérállomány-szürkeállomány aránya.) Ezek miatt az eltérések miatt eltérően reagál egy nő, és másképp egy férfi.  

A nők és a férfiak különböző módon gondolkodnak, éreznek és kommunikálnak. Ez nem jó, nem rossz, ez egyszerűen csak van. És van benne valami gyönyörű is. A lényeg az, hogy megtanuljuk megérteni és értékelni ezeket a különbségeket.

Mondhatnánk, hogy ez a téma lerágott csont, hisz ezt szinte mindenki tudja. Viccekben és humoros előadásokon gyakran meg is jelennek a női-férfi gondolkodási különbségek, s jókat derülünk rajtuk.

Csakhogy mindezek ellenére azt tapasztalom, hogy a gyakorlatban mégis rengeteg konfliktushelyzetet okoz, hogy nem vesszük figyelembe a másik nem másságát.

Elméletben talán tudjuk az eltérő gondolkodási módokat, de a mindennapokban ezt valahogy figyelmen kívül hagyjuk és a reakcióink alapján úgy tűnik, azt hisszük, hogy a másik is úgy érez, úgy gondolkodik, mint mi. De NEM!

Például az én párom jobban tud vezetni, erősebb, jobb a gyakorlati érzéke, a probléma megoldó képessége, jobban reagál váratlan helyzetekre (és még sorolhatnám milyen nagyszerű), én pedig jobban értek az érzelmekhez, a gyerekek lelki világához, a család összefogásához, a programok szervezéséhez.

A jó együttműködés alapja, hogy tiszteljük a másik másságát, örülünk neki, és megtanuljuk élvezni az előnyeit.

Hiszen egyik gondolkodásmód sem jobb, mint a másik. Kutatások során megfigyelték, hogy a nők és a férfiak ugyanannak a feladatnak a megoldása során agyuknak más részeit használják. Nem csoda, ha bárminek is állunk neki, biztosan másképp kezdjük el a párommal. Régebben ilyenkor megpróbáltuk meggyőzni egymást, hogy a saját megoldásunk a célra vezető. Mára viszont megtanultuk, hogy mindkét megoldás jó lehet, sőt rengeteg alkalommal a két módszerből találunk egy harmadikat, ami az előző kettőnél is jobb.

  • Az is köztudott, hogy a nők másképp kommunikálnak, mint a férfiak. A nők szeretik kibeszélni a problémáikat, a férfiak inkább magukban próbálják megoldani.
  • A különböző nemhez tartozó emberek másképp figyelnek, másra tudnak jobban koncentrálni. A nők például simán tudnak egyszerre több dologgal foglalkozni, a férfiak viszont egyszerre csak egy doldogra képesek igazán fókuszálni, de arra nagyon. 
  • A nőket érdeklik a részletek, a férfiak inkább a lényeget és az összefüggéseket keresik.
  • A nők érdeklődésének középpontjában az emberek és az emberek közötti kapcsolatok vannak. Ezzel szemben a férfiakat jobban lekötik a tárgyak, a folyamatok.
  • A nők akkor érzik magukat igazán sikeresnek, ha jól alakulnak a kapcsolatai. A férfiaknak a nagyobb autó, ház, több anyagi dolog kell inkább.

Sorolhatnánk még a különbözőségeket, amik a tudományosan igazolt agyi felépítésünk eltérő mivoltának következménye.

Ezek a különbségek rengeteg vitás helyzetet tudnak szülni.

Látok olyan párokat, ahol egyik, vagy akár mindkét fél mindig minden helyzetben jobb akar lenni a párjánál. Állandóan bizonyítani akarják, hogy ők a jobbak, s a női férfi különbségekből adódó helyzeteket arra használják, hogy a másikat lekicsinyeljék, magukat pedig emeljék. (Igen, jól sejted, többnyire önértékelési problémák állnak a háttérben.)

De mi van akkor, ha ezekre a szituációkra másképp tekintünk?

Ha a különbözőségeknek nem a hátrányait, hanem a szépségét látjuk meg? S igyekszünk az előnyeit minél jobban kihasználni. Gondoljunk bele, ha egyformák lennénk, akkor bizonyos helyzetet egyformán nem tudnánk megoldani. De a különbözőségünk miatt együtt többet vagyunk képesek létrehozni, hisz valamiben a párom a jobb, másban meg én. Így pont jól kiegészíthetjük egymást. Amint rájövünk, hogy riválisokból szövetségesekké is válhatnánk, érzékelhetjük, hogy egy meg egy több is lehet kettőnél. Hiszen a kölcsönös elfogadás és tisztelet emel bennünket, s így tudunk új dolgokat alkotni közösen, összehangoltan. A folyamatos kritika ezzel szemben csak lehúz, s nem serkenti a teljesítményünket, hanem visszaveti. Soha nem vezet jóra, ha azt akarod bizonyítani, hogy jobb vagy a párodnál, és ezért megpróbálod őt megváltoztatni. 

Tudatossággal át lehet állni az elfogadó gondolkodásmódra.

Segíthet, ha a másik gyengeségét nem kicsúfoljuk, vagy bosszantó hiányosságnak tekintjük, hanem felidézzük, hogy ez azért van, mert ő másképp működik, mint mi. Elfogadjuk, hogy ebben a helyzetben mi vagyunk ügyesebbek, rátermettebbek, de közben emlékeztetjük magunkat, hogy más alkalmakon pedig mi szorulunk az ő segítségére. Felesleges tehát azt éreztetni a másikkal, hogy ő most alulmaradt. Inkább örüljünk, hogy segíthetünk neki.

Amikor pedig azt tapasztljuk, hogy mi tehetetlenül állunk egy probléma előtt, a párunk meg simán megoldja, akkor ne próbáljuk lekicsinylő megjegyzésekkel csorbítani az érdemét csak azért, hogy ne érezzük magunkat kevesebbnek. Idézzük fel ilyen helyzetben is, hogy mi most azért nem tudunk megoldást találni, mert másképp vagyunk összerakva, de nincs ezzel semmi baj, ettől még értekesek vagyunk. S közben örüljünk, hogy van mellettünk egy olyan társ, aki most helytáll. Legyünk rá büszkék, és adjunk is hangot az elismerésünknek. Azzal, ha emeljük a másikat, mi nem leszünk kisebbek! Sőt! Azok az igazán nagy emberek, akik mellett mások kivételesnek, értékesnek tudják érezni magukat. Mert mindannyian egyediek vagyunk a magunk módján, mindenkinek megvan a maga szépsége, előnye, rendkívülisége.

A te párod mennyire érzi magát különlegesnek melletted?

Ha érdekelnek bővebben a nemek közötti különbségek, regisztrálj az ingyenes online előadásunkra!

Talán ez is érdekes lesz számodra

A krízis oka a felelősségvállalás hiánya

Gyakran találkozunk olyan helyzetekkel, amikor a felelősségvállalás elkerülése megbontja a harmóniát. Az állandó viták, a problémás helyzetek újbóli és újbóli előfordulása, a felelősségvállalás elkerülése komoly veszélyforrások lehetnek a párkapcsolatainkban. A...

Sikeres kommunikáció receptje

Gondoltad volna, hogy a viselkedésünk sokszor nem tudatos, hanem reflexszerűen válaszolunk külső ingerekre? Meglepően kevesen vannak tisztában azzal, hogy a hétköznapi párbeszédünk nagyrészt önkéntelenül eltanult viselkedésmintázatokból áll. Gyakran észre sem vesszük,...

Az elveszett figyelem nyomában

Már megint az az érzésed, hogy a partnerednek nem jelent semmit, amit mondasz? Látszólag szótlanul folytatja az esti televíziózást vagy a telefonját bújja, miközben mesélsz neki a napodról? Nos, nem vagy egyedül ezzel a problémával. A szerelmi kapcsolatban a...

Ingyenes anyagok

A boldog párkapcsolatért

Ebook

– PÁRBESZÉD KÓDEX –

Gyakran észre sem vesszük, hogy milyen érzéseket váltunk ki a környezetünkből a szavainkkal. Ha a partnered nem úgy reagál, ahogy te vártad, érdemes elgondolkodnod, hogy mit kellene másképp tenni. Ebben lesz segítségedre ez az ebook.

TESZT

– PH ÉRTÉK – 

A párkapcsolati harmónia (PH érték) azt mutatja meg, hogy mennyire képesek a partnerek egyensúlyt teremteni és fenntartani a kapcsolatukban. Vajon a ti PH-tok mit mutat? Töltsd ki az ingyenes tesztünket és válaszaid alapján a felmérés eredménye azonnal megjelenik.

WEBINÁRIUM

– ONLINE ELŐADÁS –

Az ingyenes webináriumunk nem csak a problémáidra nyújt megoldást, hanem inspirációt is ad, hogy felfedezd, mi hiányzik a kapcsolatodból. Több mint 30 éves házassági tapasztalattal ötvözött szakmai tudással segítünk neked, hogy elérhesd a vágyott boldogságot.